Főiskola/egyetem

A főiskolán a hat szemeszter alatt hamar elrepült az idő. Zéhák, vizsgák és már újra évközi feladatok, szigorlatok, vizsgák, matekból, mechanikából, villanytanból, majd  szabályozás technikából, meg digitális tecnikából ilyen -olyan labormérések. Élveztem hogy, semmi sem tünt kínainak. Szinte minden a helyére került a fejemben. Később rájöttem,  mi lehet az oka annak, hogy egyes, más úton villamosmérnökké vált kollégám  elvárhatóan triviális problémát miért nem tud megoldani. Aki egy-egy szaktárgyat az egyetemen elhanyagolt, aztán legfeljebb csak két napi tanulás után levizsgázik és még ha jól is , az a tudás nem ragad meg benne. Később alkalmazni sem tudja. Azt tapasztaltam, hogy aki így végezte az egyetemet és véletlenül fejlesztőmérnöknek adta a fejét, pár éven belül kiharcolt magának valami vezető állást és aztán már csak felejtett, még azt is amit sose tudott. Általában érvényesül a kontraszelekció. Persze minden ifjú sikerekre vágyik. Fejlesztői munkával pedig sikereket elérni csak folyamatos tanulással lehetséges, amelyek jó elméleti alapismeretekre épülhetnek. A fejlesztőnek top-on kell lennie a szakterületén, hogy képes legyen újat alkotni. Manapság ehhez nagyon jó az Internet, de nem elég. Távol áll a "mindentudás"-tól. Mert ugye bármit megtalálhatunk az Interneten és valamit meg is tudhatunk róla, de érteni is fogjuk? Nem biztos, hogy az itt található magyarázat - ha egyáltalán van hozzá magyarázat - a meglévő tudásunkhoz elegendő a dolog megértéshez is. Az itt szerzett ismeret, az csak felületes tudást eredményez, felhasználásra gyakran alkalmatlan, új alkotás nem születhet belőle. Viszont a legfrissebb eredményekről informál. Műszaki leírásokért, alkatrész katalógusokért nem kell könyvtárba járni, vagy kiállításokon kéregetni - tehát ezért nélkülözhetetlen az Internet.

Manapság egyre gyakrabban hallani a duális képzésről, amely a mai követelményeknek jobban felel meg. Én elmondhatom magamról, hogy 1965-70-ig duális képzésben volt részem (2 év rádióműszeresz, 3 év főiskola). Mivel negyedik gyerekként 14 évesen félárva lettem, nem várhattam el  Anyámtól további nappali egyetemet. Így maradt a BME Méernöktovábbképző Intézete.
Kezdetben nem dicsekedtem, hogy a BME-re a jelentkezésem természetesen a gyengeáramú karra vonatkozott és a Kandó főiskolára az átirányítás az erősáramú karra szólt. Ezt rajtam kívül senki se vette észre, de a terhe engem nyomott. Viszont automaika szakon szabályozás technikát és digitális technikát tanulhattam. A többit autodidakta módon tanultam, különben is kezdődött a holtomig tanulás. Mivel érettségi után én nem mentem egyetemre,  hanem rádiómüszerész tanuló lettem, de már mindhárom testvérem egyetemista volt, karácsonyra a bátyámtól ösztönző könyvet kaptam; Meinke-Gundlach: Rádiótechnikai kézikönyv.( Müszaki Könyvkiadó Bp.1961. p1287) - ma is lapozgatom, s' őrzöm.
A záródolgozatomat számjegyvezérlésű szerszágépek témájában írtam. Itt ismerkedhettem meg a szán-pozicionálás helyzetérzékelésének jeladóival, mely ismeret multidiszciplináris tudást és eredményt hozott. 1985-re az =ML= összes rádióvevője inkrementál szögadóval kvázifolyamatos hangolású számjegyvezérlésű lett.