Műszaki tanuló szakiskola

A gimnázium végeztével a szokásos nyári munka után összel beiratkoztam a MüM30-as Weselényi utcai ipariskolába, ahol heti egy alkalommala rádiómüszerész szakma  elméleti oktatását kaptam és a gyakorlatot a hét többi napján (szombaton is) az =ML= alagi tanműhelyében végeztem. Itt éltanuló lettem, így a másodévben már segédoktatóként maradhattam a tanműhelyben, míg a többieket már a termelésben foglalkoztattak. Két hónappal korábban kaptam szakmunkás bizonyítványt az országos versenyen elért eredményemért, így készülhettem az egyetemi felvételimre, mert közben elhatároztam a továbbtanulást. A katonaság ez időtájt tért át az egyetemi előfelvételi rendszerre, ami újabb évvesztést jelentett volna, így elfogadtam a főiskolára való átirányítást és szeptembertől a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskola nappali tagozatán a Mechlaborral kötött társadalmi tanulmányi szerződéssel folytathattam tanulmányaimat.

Szakmai iskoláztatásom 5 éve (szakiskola + főiskola) ért -e annyit mint az egyetem 5 éve nappali tagozaton? - tettem fel magamnak a kérdést a késöbbi tapasztalások miatt. Mert szerettem volna nappalin BME-t végezni, de 3  helyett 6 év további eltartást negyedik gyermekként nem várhattam el özvegy anyámtól. Szóval azt a nagy előnyt szereztem meg a csak BME-t végzettekkel szemben, hogy én amit terveztem (papíron, vagy PC-n CAD-del), azt mindig  működőképesen össze is tudtam rakni. Ez pedig nagy élvezet. Egyik áramkörfejlesztő mentorom mondása volt, amikor valami nem úgy működött mint ahogyan képzelte: "Most ő csinál engem, vagy én csinálom őt?"  A labor munkában pákával javíthatóak a hibák még a deszkapéldányon, nem úgy mint a szoftvernél, amikor úgy kerül piacra, hogy az első supportok után is tele van még hibával.